Városon kívül

Az Élménybirtok a városon kívül a tettek mezeje. Az Északi-kapun túl számos, főként a lovagi múlttal összefüggő attrakció és foglalkozás várja a látogatókat.

A hatalmas Főtér, a lovagi küzdőtér és a lovas istálló mind olyan hely, ahol fiatal és idősebb egyaránt rácsodálkozhat a középkor küzdelmes, ugyanakkor rendkívül kalandos oldalára. A városon kívüli területeken hangsúlyos szerepet kapnak a nemzetünk jelképének tekinthető lovak is: a vendégeknek lovaglásra és kocsizásra is lehetőségük van.

Kinizsi tábor

Kinizsi tábor

A Lovagi Küzdőtér mellett magunk is próbára tehetjük ügyességünket. Íjászkodhatunk és vívhatunk is.

Lovagi Aréna

Lovagi Aréna

A Lovagi Aréna jelenleg a bikali Élménybirtok legmagasabb épülete, különleges megjelenése egy koronára emlékeztet. Hirtelen érkező esőben vagy a nyári kánikulában a fedeles lovarda ad otthont a lovagi tornának, a színházi előadásoknak és koncerteknek. Kiváló helyszíne a lovas oktatásnak.

Főtér

Főtér

A Főtéren mindig nagy a nyüzsgés. A hatalmas kiterjedésű terület egyfelől fontos közlekedési útvonal, hiszen az óvárosból ezen át visz az út a lovagi küzdőtérre és az istállóhoz, másfelől önmagában is igen szórakoztató, megannyi élményt ígérő hely. Az aprónépet egy hatalmas területű középkori játszótér várja!

Puchner Pódium

Puchner Pódium

A északi-kapun kisétálva a Főtéren található a Puchner Pódium. Az 500 férőhelyes szabadtéri lelátóval rendelkező Puchner Pódium nevét az Élménybirtok rajongóinak köszönheti. Színpadunk kiváló helyszínéül szolgál szabadtéri rendezvényeinken, fesztiváljainkon fellépő énekesek, színészek számára. A koncertek, előadások hangulatát a középkori környezet varázsolja igazán egyedivé.

Lovagi küzdőtér

Lovagi küzdőtér

Egyszerre akár ezer ember is láthatja, amint az Élménybirtok fő attrakciójaként a korabeli lovagok egymásnak feszülnek, s a nézőtéren helyet foglaló királyi pár kegyeiért birokra mennek egymással. Az izgalmas lovagi tornák, a látványos csatajelenetek és a mozgalmas ügyességi lovasbemutatók helyszínéül szolgáló lovagi küzdőtér nem mindennapi élményekkel szolgál a látogatóknak.

Lovas istálló

Lovas istálló

Már honfoglaló őseink is lovak hátán fedezték fel a Kárpát-medencét, s a magyarokat évszázadokon át joggal nevezték lovas nemzetnek, nem hiányozhatnak hát e daliás állatok a múltidéző bikali kalandok sorából sem. A lovas istálló falai között majd’ két tucat patás talált otthonra évekkel ezelőtt. A hagyományápolás, a nemzeti értékeink megőrzésére való törekvés szellemében az istállóban kizárólag magyar lovak sorakoznak.

György terem

György terem

Az Élménybirtok legfontosabb helyszíne a Lovagterem mögött található György terem, ami szélsőséges időjárás esetén kap főszerepet. Ez teszi lehetővé, hogy a hóban, szélben, esőben, vagy a nyári kánikulában is jól érezzék magukat időutazóink.

Lovagterem

Lovagterem

A Lovagteremben királyokat megillető kényeztetésben lehet részünk a terem központjában lévő kandalló pattogó tüze mellett. A lovagkori hangulatú étkezési helyszínünk 250 fő befogadására alkalmas. Így éppúgy alkalmas szűk körű gourmet vacsorák megrendezésére, mint a több száz fős esküvők és lakomák lebonyolítására.

Ne hagyd ki a középkori Óvárost!

Az Élménybirtok fallal körbevett, a látogatókat 4 robusztus kapun keresztül utcáira engedő óvárosa különleges hely, ahol valósággal megelevenedik a történelem, melynek itt tartózkodása során a vendég is részese lehet.

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás