Keleti-kapu

A középkor bejáratát a Fekete Sereg szoborkatonái őrzik, akik nyitvatartási napokon az időutazásra vállalkozó szállóvendégek belépőjegyének felmutatása után, rögtön utat is engednek, hogy kezdetét vegye eme középkori kalandozás.

Infó!Az őszi-téli időszakban szállóvendégeink és napi látogatóink is a Recepción válthatják meg belépőjegyüket. Belépés az Élménybirtokra a Keleti kapu felől.

A középkor bejáratát a Fekete Sereg szoborkatonái őrzik, az Élménybirtokra való belépésre pedig – csak hogy a történelem kicsit találkozzon korunk technikai vívmányaival – a szálloda recepcióján kapott mágneskártya jogosítja a vendégeket.

A Keleti-kapu – a Déli– és az Északi-kapuhoz hasonlóan – tekintélyt parancsoló, tornyos téglaépület, melyen áthaladva a látogató mindjárt az óváros közepén találja magát. Ha jobbra indul, először az Apródképzőhöz juthat el, ahol kiváló előadásokat nézhet és kézműves foglalkozásokon vehet részt, míg szemben az ínycsiklandó ételeket kínáló fogadót, balra pedig a hattyús tavat találja.

Infó!Mikor látogatható? Napi vendégeknek nyitvatartási napokon, szállóvendégeknek nyitvatartási napokon kívül is.

Tudtad? A Keleti kapu szoborkatonáinak arcvonásai az Élménybirtok építőinek, megálmodóinak állítanak örök emléket. Az egy-egy katona arcában felfedezhető alkotók célja az volt, hogy egy egyedülálló, különleges helyet hozzanak létre, ahol a család minden tagja jól érezheti magát. Az Élménybirtok Magyarország első tematikus Élményparkjaiként alapult, és azóta is töretlenül várja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat, legyen szó egynapos programról, vagy hosszú pihenésről.

Tipp!Miért érdemes napijegyet váltani? Nyitvatartási napjainkon különleges, extra programokkal, színházi előadásokkal, Lovagi tornával várunk!

Képek a keleti-kapuról

Keleti-kapu az Instagramon

Instagram
Instagram
Instagram
Instagram

Az óváros további attrakciói

Gagyizda

Gagyizda

Apródképző

Apródképző

Pékműhely

Pékműhely

Szabóműhely

Szabóműhely

Fafaragóműhely

Fafaragóműhely

Fogadó a Fehér Hattyúhoz

Fogadó a Fehér Hattyúhoz

Mesterségek Háza

Mesterségek Háza

Északi-kapu

Északi-kapu

Kutas tér

Kutas tér