Apródképző

Az épület nem csak az Apródképző foglalkozásoknak és gyermek és felnőtt színházi előadásoknak ad otthont, hanem itt találkozhatnak a látogatók a tűzzománc-, ötvös-, bőrműves és mézeskalács készítő mesterekkel is.

Tipp!Az aktuális programokról tájékozódj az érkezéskor kapott programajánló füzetből!

Apródképző foglalkozások

Apródképző foglalkozásaink az osztálykirándulások időszakában érhető el, előre egyeztetett időpontban. Persze itt nem a matematika, a fizika vagy éppen a kémia a fő tantárgy, nincs is szükség körzőre, vonalzóra, hiszen a hangsúly a játékon, az ügyességen, a talpraesettségen és a kellemes, mégis hasznos időtöltésen van.

Az Élménybirtok Apródképzőjébe iskolás csoportokat, osztálykirándulások résztvevőit éppúgy várják a történelmi korokban járatos animátorok, mint a Bikalra látogató vagy helyi családok gyermekeit. A programok java rossz idő esetén is megtartható, a hatalmas fedett tereknek köszönhetően.

Színházi előadások

Az Apródképző otthonául szolgáló 800 négyzetméter területű épület három nagy részből áll, az északi terem színházként működik.

Bőrműves

Az Apródképző középső termének egyik felében található a bőrműves, akinek értő kezei között alakul ékszerré, népi viseletté a nyers bőr, miközben a látogató megismerheti a szakma fortélyait.

Tűzzománc készítő és ötvös

A tűzzománc- és ötvös mesterek körül kisebbek és nagyobbak is gyülekeznek, hiszen náluk akár már 2-3 éves kortól, felső korhatár nélkül találhat kreatív elfoglaltságot a vendég. Az asztalnál az ékszerek, nyakláncok, medálok, gyűrűk, képek, karkötők nem csupán megvásárolhatók, de az alkotó kedvűek maguk is elkészíthetik saját darabjaikat, miközben a mesterek beavatják őket a szakma történetébe és legfőbb fogásaiba.

Mézeskalács készítő

Az Apródképző középső terméből átsétálva az déli terembe az édeskés illatok már messziről az orránál fogva vezetik az embert, a mézeskalács-készítőhöz. Jól esik kicsit elidőzni, s miközben a csodálatos illatok idilli melegséggel töltik fel a lelket, a finomabbnál finomabb, ízlésesen dekorált szív, tulipán, csiga, lovacska, süni, mackó és ki tudja még hányféle formájú mézeskalács az ízlelőbimbókat is kényezteti.

Karikatúra rajzoló

Örök emlék az Élménybirtokon készült alkotás, amely garantáltan minden alkalommal mosolyt csal az arcára annak, aki elég bátorságot gyűjt ahhoz, hogy görbe tükörbe nézve lássa önmagát. A karikatúra rajzoló jó időben a Fagyizó mellett, rossz időben az Apródképzőben várja a látogatókat.

Infó!Mikor elérhető? Az Apródképző bizonyos szolgáltatásai (széleskörű közönségnek) nyitvatartási napokon, bizonyos szolgáltatási pedig (szállóvendégeinknek) a hét további részében is elérhetőek.

Képek az Apródképzőről

Apródképző az Instagramon

Instagram
Instagram
Instagram
Instagram
Instagram
Instagram
Instagram
Instagram
Instagram
Instagram
Instagram
Instagram

Az óváros további attrakciói

Gagyizda

Gagyizda

Pékműhely

Pékműhely

Szabóműhely

Szabóműhely

Fafaragóműhely

Fafaragóműhely

Fogadó a Fehér Hattyúhoz

Fogadó a Fehér Hattyúhoz

Mesterségek Háza

Mesterségek Háza

Északi-kapu

Északi-kapu

Keleti-kapu

Keleti-kapu

Kutas tér

Kutas tér